1. Bevezetés

A világ alap élelmiszerei a gabonafélék és ezen belül kiemelt jelentőségű a búza szerepe. A búza tápértéke kulcsfontossággal bír, mivel mennyiségét tekintve a rizs és a kukorica után a búza a világ legfontosabb élelmiszer növénye.
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt öt év átlagában (2012-2016) 1 millió 68 ezer hektáron termesztettünk őszi búzát. Az utolsó három év termésátlaga emelkedő tendenciát mutat, azonban ha az elmúlt öt év átlagát nézzük, akkor elmondható, hogy a termésátlagok jelentős évenkénti ingadozást mutatnak (3,75-5,38 t/ha). Az évjárati hatást természetesen teljesen kizárni nem tudjuk, de az alkalmazott technológiai elemek (termőhely választás, vetőmag, fajtaválasztás, talajművelés, vetés, tápanyag gazdálkodás, növényvédelem, betakarítás) helyes megválasztásával a termelő is nagyban hozzá tud járulni a termésátlagai stabilizálásához, a termény minőségének javításához és ezáltal kiszámíthatóbb jövedelem eléréséhez. Az így előállított terméstöbblet nemzeti szinten a hazai gabonatermelés exportját bővíthetné, jelentősen hozzájárulva a nemzetgazdaság növekedéséhez.
A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. 2013-ban kapcsolódott be a RÉGI BÚZA GENOTÍPUSOK MINŐSÉGÉNEK JELLEMZÉSE ÉS FELHASZNÁLÁSA A PIACORIENTÁLT NEMESÍTÉSBEN” (AGR_PIAC_13-1-2013-0074) című kutatási projektbe. A 2013-14-es gazdasági évben 100 hektáron, a 2014-15. évben 200 hektáron, majd 2015-16. gazdálkodási évben 280 hektár területen folyt kutatási célú termesztés. Kisparcellás kísérletben 2014-ben 72, 2015-ben 216, 2016-ban pedig 144 fajtát/törzset teszteltünk. A három év során továbbá összesen a mezo-parcellás kísérletekben 27, üzemi kísérletekben 4 különböző, már állami elismerésben részesült búzafajtát vizsgáltunk.
Ezen összefoglalóban az őszi búza általános termesztéstechnológiáját a 3 évi kutatás tapasztalatai egészítik ki.
 
 
 
1.1       A búza elterjedése, jelentősége
A világ egyik legértékesebb és legnagyobb területen termesztett gabonaféléje a búza (Triticum aestivum L.), népélelmezési jelentőségét csak a rizs közelíti meg.
Széles körű elterjedését a búza változatos éghajlati igénye és jó alkalmazkodóképessége tette lehetővé. A trópusok, sivatagok és a sarkvidékek kivételével szinte mindenütt termesztik.
A búza élelmiszerkénti felhasználása főleg őrleményei formájában történik. Felhasználási területe széles körű, nagyobbrészt kenyeret készítenek belőle, de a kenyéren kívül még számos sütő, tészta és cukrászipari felhasználási módja van. A sokrétű felhasználásához tartozik még az is, hogy a búza jó minőségű abraktakarmány, de melléktermékei is értékesek. Az őrléskor keletkező búzakorpa fehérjében és foszforban gazdag abraktakarmány. A búzaszalma értékes alomanyag, de ipari felhasználása is előtérbe került (szalmacellulóz gyártás, energetika).
A búzatermesztésnek hazánkban is nagy hagyománya van, a kalászos gabonák közül a legnagyobb felületen termeljük. Növénytermesztésünk alapvető feladata a lakosság kenyérgabona szükségletének hazai termeléssel történő biztosítása, kiváló minőségű búzaexport alapanyag termesztése és a takarmányozási igények kielégítése.
 
1.2       Fajtaválasztás szempontjai
A gyakorlatban a fajtaválasztás legfontosabb szempontja a termőképesség és a sütőipari minőség.  Mindkét tulajdonság igen nagymértékben változik az évjárattól és a termőhelytől függően. Ahhoz, hogy egy-egy régióra, kisebb tájegységre megbízhatóan tudjunk olyan fajtát választani, amely nagy termőképességű és beltartalmi paraméterei alapján malmi minőséget produkál, figyelembe kell venni a fajtatulajdonosok, integrátorok által beállított több éves fajtakísérleti adatsorok eredményeit. A projekt három évében vizsgált fajták eredményei alapján elmondható, hogy a folyamatos nemesítési munkának köszönhetően az új búzafajták a rekord közeli hozamok mellett is tudnak malmi minőséget adni, így termelőknek nem kell kompromisszumot kötni a termőképesség és a minőség tekintetében.  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A vizsgált őszi búza fajták listája, a mindhárom évben szereplő fajták színessel jelölve:

 
2. Termesztés feltételei
2.1       Éghajlati tényezők
Az éghajlati tényezők jelentősége meghatározó a búza termésére, termésingadozásokat is rendszerint klimatikus tényező, főleg a csapadékhiány okozza. Ezért búzatermesztésünk legnagyobb termés csökkentő tényezője az aszály, amelyet csak korszerű agrotechnikai eljárásokkal mérsékelhetünk. Egyébként a csapadék mennyiségének és eloszlásának meghatározó szerepe van a termés mennyiségére és minőségére.
Az őszi búza fejlődésének a mérsékelt égöv felel meg a legjobban, ettől délre csak a járó-jellegű, vagy tavaszi búzák termesztésének vannak meg a hőmérsékleti feltételei. A mérsékelt égöv északi részein az őszi búza addig termeszthető, míg a tartós hideg, vagy hótakaró a növényzet áttelelését nem akadályozza. A tavaszi búza viszont ezen a határon túl is termeszthető mindenütt, ahol a fagymentes tenyészidő hőösszege a fajta minimális szükségletét még kielégíti.
Hazánk éghajlata az egész ország területén alkalmas, de nem egyformán kedvező a búzatermesztésre. A csapadékosabb Dunántúlon kisebbek a termésingadozások, mint a szélsőségesebb éghajlatú Alföldön, de a termés minőségére az Alföld éghajlata a kedvezőbb, mivel a szárazabb klíma kedvez a jobb minőségű termés kialakulásának.
A búza kezdeti fejlődésére az enyhe, csapadékos és hosszú ősz kedvező, mert így a búza jól megerősödve kerül a télbe. A száraz ősz nemcsak a búza fejlődésére kedvezőtlen, hanem nagy mértékben megnehezíti a talajelőkészítést és erősen késlelteti a kelést is.
A búzafajták télállósága - fagytűrőképessége - eltérő. Az őszi búza fajták - főként a jó télálló fajták -, hótakaró nélkül -20°C körüli hideget, hótakaró alatt pedig -25°C hideget is elviselnek. Ezért, ha hó takarja a vetéseket, nem kell a fagy kártételétől tartani, de még a gyengébb télállóságú fajtáknál sincs számottevő fagykár, ha nincs hótakaró nélküli erősebb hideg.
Tél végén a hőingadozások következtében - különösen a felfagyásra hajlamos talajokon - a felfagyás okozhat kárt a búzavetésekben, főleg akkor, ha száraz a tavaszi időjárás. Az enyhe, csapadékos tavasz kedvező, mert a télen legyengült növények gyorsan megerősödnek.
A búza termését nagy mértékben befolyásolja még a májusi és a június elejei időjárás. A csapadékos meleg május kedvező, de a viharos májusi időjárás már kedvezőtlen, mert a gyengébb szárú fajták megdőlnek, ami nemcsak a betakarítást nehezíti meg, hanem kihat a termés mennyiségére is, és minőség romlást okoz.
A zavartalan éréshez és a szemek kifejlődéséhez kedvező, ha a június nem túlzottan meleg. Különösen káros az érés elején hirtelen beköszöntő nyári hőség, mert kényszerérést (szemszorulást) okoz.
 
2.2       Talajtani tényezők
Hazánkban őszi búzát az ország területén mindenütt termesztik. Az őszi búza a talajra igényes növény, megfelelő környezeti viszonyok mellett várható el csak tőle a magas termésátlag és a stabil termésbiztonság. Jövedelmezőség szempontjából ezért termesztése csak ott javasolható, ahol a termesztés optimális tényezői biztosítottak, egyébként a termésmennyiséggel negatívan korrelál.
A búza fejlődéséhez sok vizet és könnyen felvehető tápanyagot kíván, ezért ez határozza meg a talajigényét is.
A búza a mély termőrétegű, jó szerkezetű, tápanyagokkal jól ellátott, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. Ezekkel a tulajdonságokkal főleg a mezőségi talajok rendelkeznek. Ezért a mezőségi talajok és a fő búzatermesztő övezetek elterjedése világszerte egybeesik. A mezőségi talajokon kívül termeszthető még a búza tápanyagokban gazdag, humuszos homoktalajokon, középkötött barna erdőtalajokon, meszes, vályogos, öntés- és réti agyagtalajokon, valamint termő szikeseken is, ahol kevés, de nagyon jó minőségű búza terem.
Az erősen savanyú erdőtalajok, láptalajok, szikesek csak nagyobb arányú talajjavítás után válnak alkalmassá búza termesztésre.

 

3. Elővetemény

 
A búza nem tartozik a monokultúrában termeszthető növények közé, vagyis jelentősebb terméscsökkenés nélkül két évnél tovább önmaga után nem termeszthető. Ezért arra kell törekedni, hogy minél kisebb területen kerüljön búza búza után és ha ez mégsem kerülhető el, fajtaváltásra van szükség.
A búza érzékeny az előveteményekre, mivel azok eltérő módon szárítják ki a talajt. A búza olyan előveteményeket igényel, amelyek korán lekerülnek, jó erőben, gyommentesen és elegendő vízkészlettel hagyják vissza a talajt. Attól függően, hogy az elővetemények a búza igényeit milyen mértékben elégítik ki, vannak jó, közepes és rossz elővetemények.
Jó elővetemények: a hüvelyes növények; az őszi- és tavaszi keveréktakarmányok; a korán lekerülő növények (rost és olajlen, repce, mák, dohány, korai burgonya, stb.); az időben feltört pillangós szálas takarmánynövények (lucerna, vöröshere, stb., és a füves herék).
Közepes elővetemények; A főnövényként vetett csalamádé és silókukorica; kender; a korán letakarított kapások (pl. a napraforgó, burgonya), a korán érő kukoricák és a gabonafélék (búza, árpa), valamint a későbben feltört pillangósok.
Rossz elővetemények: minden későn lekerülő növény (pl. a későbben érő kukoricák, cukorrépa, takarmánycirkok, stb.
Az elővetemények értéke közül ma már legfontosabb a korai lekerülés, vagyis az, hogy az elővetemény letakarítása és a búza vetése között legalább egy hónap álljon rendelkezésre a talajelőkészítéshez.
Az elővetemények kedvezőtlen hatását korszerű agrotechnikával - talajműveléssel, trágyázással – ellensúlyozhatjuk.
Az elővetemények hatásainál ki kell emelnünk a visszamaradott mulch réteg hatását, amely a meleg, száraz időjárási körülmények között megóvják a talajt a kiszáradástól, ezzel egyenletesebb kelést biztosítanak a kultúrnövényünknek.
 
 
 
 
 
 
 
 
4. A búzatermesztés termesztéstechnikai műveletei
 
4.1    Tápanyag és trágyázás     
Az őszi búza tápanyagigényes növény. A nagy és biztos termések eléréséhez fontos, hogy könnyen felvehető tápanyagok álljanak a növények rendelkezésére. A szükséges tápanyag-ellátottság csak trágyázással, főként műtrágyázással érhető el.
Tápanyagigény. A búza tápanyagigényét a szem és a hozzátartozó melléktermékek tápanyagtartalma alapján határozták meg. A búza fajlagos tápanyagigénye 100 kg szem és a hozzátartozó szalmatermés biztosításához:
2,7 kg N
                                   1,1 kg P₂O₅
                                   1,8 kg K₂O
 vagyis 5,6 kg vegyes - NPK - hatóanyag, amelyben a tápanyagok (N:P:K) aránya megközelítően 1:0,4:0,7.
Nitrogén. Mind a kísérletek, mind a termesztési tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a búza egyik legfontosabb tápeleme a nitrogén, mert nemcsak a termés mennyiségét növeli, hanem javítja a búza sütőipari minőségét is. Ezért az optimális nitrogénellátás igen nagyjelentőségű a búzatermés mennyiségére és minőségére. A túlzott és egyoldalú adagolásra vigyázni kell, mert az elősegíti a megdőlést, a gombabetegségekkel való fertőzését (lisztharmat, stb.) és hosszabb lesz a tenyészidő is.
A nitrogénellátás azért is jelentős, mert elősegíti a foszfor és a kálium hasznosulását. De nagy jelentősége van az előveteményekben jelentkező különbségek mérséklésében is.
A nitrogént minden esetben megosztva juttassuk ki. Tapasztalataink szerint az őszi nitrogén adagok megállapításánál nem nagy mozgástér áll a gazdálkodók rendelkezésére. A legjobb eredményeket a 40-70 kg/ha nitrogén hatóanyag kijuttatása esetén kaphatjuk. Ezt a mennyiséget az elővetemény hatása némileg módosíthatja. Az őszi adagot úgy kell megválasztani, hogy fedezze a búza őszi igényét, és a tavaszi induláshoz is hozzájáruljon.
A tavaszi nitrogén adagok kijuttatása a szükséges mennyiség függvényében több részletben is történhet. A legfontosabb a bokrosodás kezdetén kiadott első adag, ami a termés mennyiségét befolyásolja elsősorban. A télvégi kora tavaszi fejtrágyázás célja a kalászorsó hosszának a növelése, ezzel megteremtve a lehetőséget, hogy azon több padka, azokon több kalászka, azokban pedig több szem képződjön, ami alapja lehet a nagy termés elérésének. A javasolt mennyiség 60-80 kg/ha nitrogén hatóanyag. A második fejtrágyázásra a szárbaszökés kezdeti időszaka megfelelő, 30-40 kg/ha hatóanyaggal. A második fejtrágyázás elsősorban a termés minőségére hat kedvezően.
Foszfor: A foszfor hatása a búzatermés mennyiségére és minőségére bonyolultabb, mint a nitrogéné. A foszfor segíti a búza gyökérfejlődését és télállóságát. Fontos szerepe van a fehérjék kialakulásában is; különösen a szemképződés időszakában lényeges a kielégítő foszforellátottság.
A foszfor - ellentétben a nitrogénnel - rövidíti a búza tenyészidejét és növeli a szalma szilárdságát. Ezért a megfelelő mennyiségű és arányú foszfor műtrágyázással nemcsak a termés növelhető, hanem megrövidíthető és egyenletesebbé tehető a búza tenyészideje és mérsékelhető a megdőlés veszélye is.
A foszfor egymagában azonban csak akkor növeli a búza termését, ha a talaj nitrogénnel és káliummal bőségesen ellátott, csak foszforban szegény.
A foszfort elsősorban ősszel juttassuk ki, de lehetőségünk van a tavaszi kijuttatására is. Az őszi búza összes foszforszükségletének 1/3-át veszi fel ősszel. Tavasszal a legintenzívebb foszfor-felvételi szakasz a kalászhányás időszakára tehető
Kálium: Kötöttebb talajaink és a jobb búzatalajok általában káliumban elég gazdagok, de a kálitartalomnak csak kis része van a növények számára felvehető állapotban. A harmonikus tápanyag-ellátás - a fokozott nitrogén és foszfor műtrágyák használata - miatt is szükséges a búza megfelelő arányú kálium műtrágyázása.
Kén: Napjaink egyre szigorodó levegőtisztasági intézkedései következtében csökkenő atmoszférikus kéndepozíció, valamint a szuperfoszfát műtrágya felhasználásának visszaszorulása a termőterületek automatikus kéntrágyázásának megszűnését jelentette.
Gabonaféléknél a kénhiány csökkenti a nitrogén hasznosulását, ezáltal rontva a sütőipari minőséget.
 
Lombtrágyázás
A lombtrágyázás akkor lehet hatékony, ha a talajból a tápelem-felvétel gátolt. Ez akkor fordulhat elő, ha vagy nincs megfelelő mennyiségű tápelem a talajban, vagy pedig az adott periódusban – például szárazság miatt – nem felvehető. Ilyenkor a lombtrágyával kijuttatott tápelemek átsegítik a növényt ezeken a stressz helyzeteken, mérsékelve a terméscsökkenést. Az ideális őszi búza lombtrágya nagy nitrogén- és kálium- és réztartalmú. Tekintettel a csekély többletköltségre, minden növényvédelmi munkával javasolt lombtrágyát is kijuttatni.
Biológiai szemléletű tápanyag gazdálkodás
Biológiai megközelítésben a legfontosabb szerepkör a tápanyag utánpótlás területén a szerves eredetű erőforrásoknak jut. A talajtermékenység fenntartásának és javításának feltétele a megfelelő minőségű és szintű szerves anyag pótlása a talaj termőrétegében. Ez biztosítja a talaj művelése során csökkenő humusz mennyiségének kiegészítését. A talajba kerülő szerves anyagok legelterjedtebben a következő eredetűek:

• gyökér és szármaradványok
• szerves, híg, zöldtrágya
• élelmiszeripari hulladékok,
• tőzeg

A tápanyag gazdálkodás feladata a termőföldről kivett, felhasznált szerves anyag megmaradó részét a talajba visszaforgassuk.
A talaj termékenységét és a felvehető tápanyagmennyiség növelését szolgálja a baktérium trágyák hatékony alkalmazása. Egyik tényező megváltozása vagy megváltoztatása maga után vonja a többi tényező változását. A talajélet növelése mellett a víz, a levegő és a szerves anyag kívánatos egyensúlyának megteremtése érdekében, valamint kukorica elővetemény esetén a tarlómaradványok lebontásának elősegítésére ősszel vetés előtt Phylazonit Mc baktériumtrágyát használunk.
Szervestrágyázás
Az állattartás melléktermékeként keletkező istállótrágya, valamint a hígtrágya mezőgazdasági talajainkra gyakorolt hatása közvetlenül azok tápanyag-szolgáltató képességén keresztül érvényesül. Az istállótrágyázás jótékony hatásai azonban túlnőnek a közvetlen tápanyagellátáson. A gyakorlati tapasztalatok bebizonyították, hogy az istállótrágyázás nem nélkülözhető az intenzív, nagy műtrágyaadagokat használó növénytermesztésben sem. Az istállótrágyával termőterületeinkre kijuttatott szerves-anyag C tartalma jelentős energiaforrás, a talajokban lejátszódó mikrobiális folyamatok alapja. Talajaink rendszeres trágyázása javítja azok szerkezetességét, kedvezően hat a talaj három fázisú rendszerének működésére. Előnyösen befolyásolja a talajok víz-, levegő-, valamint hőgazdálkodását, így elősegíti a műtrágyák hasznosulását. A hatékony, jó minőségben elvégzett szervestrágyázás a fenntartható növénytermesztés alappillére.
Az istállótrágya termésnövelő hatása tág határok között mozog. A mérhető hatás első évben a legnagyobb (40-60%). A második és harmadik évben fokozatosan csökken (30-35, illetve 10-12%), majd a negyedik évben kötött talajokon csupán 5-10%-ra tehető.
Zöldtrágyázás
Zöldtrágyázás alatt a szervestrágyázásnak azt a módját értjük, amikor az erre a célra vetett növény teljes zöld (bimbós vagy virágzó) tömegét talajba dolgozzuk annak érdekében, hogy a talaj termékenységét megőrizzük, illetve fokozzuk. Az állatállomány számának drasztikus csökkenése, valamint az agrárgazdasági célprogramok célkitűzései során napjainkban ismét előtérbe került.
 
4.2    Talajelőkészítés
A búza vetéséhez jól előkészített, kellően ülepedett, beérett, nyirkos magágy szükséges. Ezért az őszi búza alá végzett talajelőkészítésnek kettős célja van: az ülepedett magágy biztosítása, valamint a talaj beérlelése, s ezzel a tápanyagok feltáródásának és a csapadékvíz befogadásának az elősegítése.
A talajelőkészítés idejét és módját különböző tényezők határozzák meg. A fontosabb tényezők a következők: az elővetemény lekerülésének az ideje, a visszamaradó tarló- és gyökérmaradványok mennyisége, a talaj mechanikai összetétele, gyomosodása, nedvességi állapota és a talaj termőréteg-vastagsága
A talajelőkészítés idejét és módját mindig a konkrét körülmények alapján lehet megválasztani. Ezért bármikor és bármilyen módot választunk, alapelvnek tekintsük azt, hogy a búza nem annyira a mély talajmunkát, mint a jó minőségű, beérett és ülepedett magágyat igényli. A kellően le nem ülepedett, üreges, rögös magágyban kevesebb mag kel ki és ritkább lesz a kelés, sőt még a tél folyamán is nagyobb lehet a kipusztulás aránya. A rossz minőségű magágyban még nagyobb vetőmagmennyiséggel sem biztosítható a szükséges növényállomány-sűrűség.
A talajelőkészítési módokat leginkább az elővetemények lekerülésének az ideje határozza meg. Lekerülés szerint az elővetemények két csoportba oszthatók: korán és későn lekerülő előveteményekre.
Korán lekerülő elővetemények után legfontosabb feladat a tarlóhántás azonnali elvégzése és a felszín lezárása, majd a tarló ápolása. Eszközei lehetnek a lazító és talajlezáró elemekkel rendelkező mulcs és nehézkultivátorok, tárcsák hengerrel kapcsoltan. Egyes esetekben (pl. lucernatörés) szükség lehet forgatásra, szántásra. Itt a művelés mélysége csak 20-25 cm legyen, és a felszín lezárása, hengerezése itt is fontos.
Későn lekerülő elővetemény után az alkalmazandó eszközök jellegét az elővetemény után maradt tarlómaradvány mennyisége határozza meg. Az alapművelés, elmunkálás és magágykészítés közel egy időben történik. A magágykészítést úgy időzítsük, hogy közvetlen vetés előtt történjen.
Talajműveléseknél a talaj lezárása legalább olyan fontos, mint a talaj művelése, ezért olyan munkaeszközöket válasszunk ezekre a műveletekre, amelyek rendelkeznek a talaj visszazárásához szükséges hengerekkel vagy kapcsolhatóak hozzá.
 
4.3    Vetés
A mennyiség és minőség stabilitásának az alapja az igazolható származású, fajtaazonos fémzárolt vetőmag használata.
- ideje
A búza vetésidejének megválasztása alapvetően fontos technológiai tényező. A fajtára és a termőhelyre vonatkozó optimális vetésidőtől való eltérés - mind a túl korai, mind a megkésett vetés - káros, mert kevesebb lesz a termés.  Térségünkben a vetésidő optimuma október első dekádjára tehető.  
Az optimális vetésidő legnagyobb jelentősége az, hogy hatással van a növények fejlődésére és áttelelésére, vagyis a növény állománysűrűségének alakulására. Ezért nagyon fontos a termőhelyi viszonyoknak és a fajtáknak legmegfelelőbb vetési idő betartása.
A búza vetésidejét mindenkor úgy kell megválasztani, hogy a növények a téli fagyokig megerősödjenek, jól teleljenek és tavasszal gyorsan fejlődjenek.
- vetőmagmennyiség
A vetőmagmennyiséget a termőhelytől, a termesztés körülményeitől és a fajta igényétől függően kell meghatározni. Az intenzív fajtákat 5-6 millió/ha csíraszámmal vetjük. A konkrét vetőmag mennyiségek megállapításánál a megadott csíraszám alapján a vetőmag használati értékének megfelelő súlykorrekciót kell végezni az elérendő csíraszám pontos meghatározásához.
- vetésmélység
 A vetésmélység is nagyon fontos tényező, mert az egyenletes és gyors kelés biztosítása mellett a téli kifagyás elleni védekezésnek is hatékony módszere.
A vetés mélységét a talajok kötöttsége, a magágy minősége és a fajták igénye határozza meg. Kötöttebb és ülepedett talajokon 4-5 cm, lazább talajokon 5-7 cm a búza megfelelő vetésmélysége. Általános szabály az is, hogy meleg, száraz ősszel kissé mélyebbre, nedves, hűvös őszön pedig sekélyebbre kell vetni, hogy a bokrosodási csomó az optimális 4 cm körüli mélységben alakuljon ki.
- vetés módok
A búzát rendszerint a gyakorlatban kialakult "gabonasortávolságra" (12 cm) vetjük. De vethető valamivel kisebb (10,5 cm), vagy nagyobb (15 cm) sortávolságra is. Újabban terjedőben van a 15,2 cm-es sortávolságú, valamint a művelőutas vetés.
Művelőutas vetés célja az intenzívebb gabonatermesztés által megkívánt nagyszámú ápolási munkák, többször végzett trágyázás, rovarok és károkozók elleni védelem, a gyomirtás végzésével járó káros taposás csökkentése. A művelőút alkalmazása termésveszteséget nem okoz, mivel a művelőút szélén a szegélyhatás miatt a termő kalászok nagyobb száma kompenzálja a művelőutak által kihagyott, vetetlen területet, a taposási kár a művelőutakra korlátozódik. A trágyázási és növényvédelmi munkák pontosan hajthatók végre, a művelőutak vezetik a traktorost, így nem tud tévedni. Nem lesz túladagolás és nincs elmaradt kezeletlen terület sem.
 
4.4    Növényápolás
vetés-hengerezés
A száraz, üreges magágy és homoktalajok esetén a gyűrűshenger használata előnyös lehet. Mérsékli a légcserét, mivel csökkenti a talaj térfogatát, annak viszonylagos nedvességtartalmát a felső rétegben növeli. Ezzel a vetőmag kelését sietteti. Jó szolgálatot tesz a rögtöréssel.
felfagyás elleni védekezés
Tél végén, tavasz elején a fagyás és olvadás váltakozása a talajfelszínhez közel eső talajréteg térfogatának csökkenését vagy növekedését, ezáltal mozgását idézi elő. Ilyenkor sok gyökér elszakad, illetve meglazul a kapcsolatuk a talajjal. Tavasszal sima vagy gyűrűs hengerrel tömörítsük a talajt, szorítsuk a növény gyökereit a talajhoz, hogy újra megkapaszkodhasson, legyökerezhessen.
 
felülvetés
A tél folyamán kipusztult őszi búzát kora tavasszal felülvetéssel pótolhatjuk. A felülvetés indokolt, ha a kikelt állomány az elvetett csíraszámhoz képest 35-45 %-os csökkenést mutat. Ilyen esetben 100-120 kg/ha mennyiségű tavaszi árpa, búza felülvetésével kompenzálhatjuk a kieső termést. Ha a kipusztulás mértéke 45%-ot meghaladó a búzát ki kell művelni.
 
4.5. Növényvédelem
4.5.1. Vetőmagcsávázás
A fungicides gabona-állományvédelem gyakorlatát jóval megelőzte a gabonacsávázás. Az utóbbi évtizedekben a vetésszerkezet egyszerűsödésével, az iparszerű mezőgazdaság térhódításával, és nem utolsósorban a termelés intenzifikálásával (tápanyagbőség, teljes gépesítés, produktívabb fajták elterjedése) még inkább fokozódott és ma is fokozódik a vetőmagcsávázás preventív jelentősége. A csávázás igen szerény területi költségszintje mellett többszörösen megtérül, még a betegségek szempontjából kedvezőtlenebb évjáratokban is.
A fungicides vetőmagcsávázás hatékonyan védhet az üszög fuzáriózis, penicilliózis ellen, valamint a talajból vagy gabona árvakelésekről a kelő állományt fertőző betegségek korai fertőzése ellen.
A fungicides gabonacsávázás mellett az inszekticides vetőmagcsávázás hazánkban is kezd intenzívebbé válni. Ennek oka a biztonságos, de főként a szisztémikus hatású hatóanyagok kifejlesztése. A szisztémikus hatóanyagok (acetamiprid, imidakloprid, klotianidin) lehetővé teszik – nemcsak a talajlakó károsítók (pajorok, drótférgek), de – a kelő állományt károsító szívó-és rágókártevők (levéltetű, kabóca, fritlégy, vetési bagolypille stb.) elleni védelmet is. Vetőmag-előállítás ma már el sem képzelhető vírusvektor elleni védelem nélkül, melynek egyik eleme a szisztemikus rovarölőszeres csávázás.
 
4.5.2 Az őszi búza gyomirtás  
A búzatermesztés eredményessége nagymértékben függ a gyomosodás elleni védekezés hatékonyságától. Korábban az agrotechnikai, földművelési eljárások főként a gyomszabályozást vették figyelembe. Ennek a technológiának fontos eleme volt a vetésforgó (ritka és a sűrű sorú, tavaszi, illetve őszi vetésű növények, egyszikű, kétszikű kultúrnövények sorrendbe állítása) és a talajművelés gyakorisága. Jelenleg a kalászosgabona-vetések gyomosodását a vetésidő, a vetést követő csapadékviszonyok, a talajtípus, az elővetemény és nem utolsósorban a területen alkalmazott gyomirtószerek határozzák meg.
A gyomfertőzött búza tavasszal rosszabbul bokrosodik, fejlődése lelassul. Az áttelelő vagy kora tavasszal csírázó gyomállományt kiegészítik a tavasszal kelő nyár eleji egyévesek és a tavasszal csírázó nyárutói egyévesek, valamint az évelők (apró szulák, mezei acat). A gyomok késői kártétele a szárba indulás, a kalász- és szemképzés gátlásában, a betakarítás akadályozásában nyilvánul meg.

GYOMSZABÁLYOZÁSI MÓDSZEREK
Agrotechnikai módszerek
A gyomnövények elleni védekezés a földművelés rendszerében alapvető fontosságú szempont. A hatékony védekezéshez mindenekelőtt meg kell akadályoznunk a gyomok terjedését, elszaporodását, és törekednünk kell a talaj jó kultúrállapotának fenntartására. Ezt különböző preventív, termesztéstechnológiai és mechanikai eljárással lehet elérni. A megelőzés során fontos a gyomok betelepülésének megakadályozása, a gyommentes vetőmag használata, a szerves trágya helyes tárolása, a ruderális területek gyommentesítése, a munka- és betakarítógépek tisztán tartása, a takarmányok gyommagmentességére való törekvés.
 
Vegyszeres védekezés
A kalászos gabonák gyomosodási viszonyait figyelembe véve a vetésterület nagy részén szükséges a gyomirtó szerek használata. A gyomirtás magas tőszámú, jól bokrosodott állományban, kedvező kultúrállapotú táblán, megfelelő talajborítás esetén hagyható csak el. Az eredményes és gazdaságos gyomirtáshoz nélkülözhetetlen a gabonatáblák gyomfertőzöttségének táblaszintű ismerete, mert a megfelelő gyomírtószer csak ennek alapján választható ki. A gabonavetésekben a gyomnövények kelését, fejlődését folyamatosan figyelni kell.
A gyomirtás a munka technikai kivitelezését tekintve alapvetően két időpontban, ősszel és tavasszal végezhető el.
Az őszi gyomirtás elvégezhető a búza vetése után, annak kelése előtt preemergensen, vagy a búza kelése után, ún. „őszi korai” posztemergensen. A preemergens gyomirtásnak vannak általános szabályai, amelyeket be kell tartanunk. Erősen porosodó, erózióra, deflációra és vízállásra hajlamos területeken ne végezzünk preemergens kezelést. A fitotoxikus károsodás elkerülésére fontos az egyenletes, 4–6 cm-es vetésmélység azért, hogy a gyomirtó szerek ne mosódhassanak le a búzaszemek csírázási zónájába. Preemergensen izoproturon, klórszulfuron, triaszulfuron hatóanyagú készítményt használhatunk. Jelenleg őszi búza preemergens gyomirtására a pendimetelin hatóanyag engedélyezett.
 Az őszi „korai” posztemergens kezeléseket egyre szélesebb körben alkalmazzák. A hosszú, enyhe őszi időjárás kedvez a T1-T2 életformájú gyomok korai felszaporodásának, valamint az őszi kezelések kiemelt jelentőséggel bírnak a nagy széltippan (Apera spica-venti) elleni védekezésben, mely gyomnövény országszerte egyre nagyobb problémát jelent. A gyomkonkurencia korai kikapcsolásával a búza zavartalan fejlődését tesszük lehetővé, mert az ősszel elgyomosodott állomány szinte behozhatatlan hátránnyal indul tavasszal. Ott célszerű végrehajtani, ahol gyomfelvételezéskor a kikelt gyomnövények egyedszáma meghaladja a veszélyes szintet, illetve ahol az éghajlati, domborzati adottságok miatt a nehezen járható, későn felszáradó területek gyomirtása biztonságosabban alapozható az őszi kezelésre.
A hagyományosnak mondható tavaszi posztemergens kezeléseknek is vannak szabályaik, amelyeket be kell tartanunk. Hormonhatású készítményekkel éjszakai fagyok és 25 °C feletti léghőmérséklet esetén, továbbá pangóvizes területeken és szárba indult búzában nem végezhető el a kezelés. Manapság egyre nagyobb területen kerülnek felhasználásra szulfonil-urea típusú készítmények, melyek gyakran egymás hatásspektrumát kiegészítve – akár hormon típusú készítménnyel kombináltan- komplex hatásmódú készítményeknek tekinthetők. A tavaszi gyomirtószer kiválasztásakor kiemelt figyelmet szükséges fordítani az IMI, és SU toleráns napraforgóhibridek árvakelése által okozott problémákra.
 

4.5.3 Az őszi búza szárszilárdítása

 

A kalászosok közül az erős növekedésű fajtáknál illetve jó tápanyagutánpótlás mellett gyakran előfordul, hogy a gabona szára a nagy termés súlya alatt, illetve a szél hatására megdől. A megdőlés komoly gondok forrása, mert nő az újragyomosodás veszélye, az egymáson levő zöldfelület ideális terepet biztosít a károsító gombák számára, a betakarítás körülményes és költséges, illetetve a ledőlt állományban betakarított termés nedvességtartalma magasabb, mint az állva beérett állományé.

Szárszilárdító készítmények használatával megelőzhető a dőlés. Jelenleg a klórmekvát (csak szárbaindulás előtt), valamint az etefon, trinexapak, mepikvát és prohexadion (későbbi fenológiai állapotokban is kijuttathatóak) hatóanyagú készítmények használhatók őszi búzában.

Napjainkban a nemesítőmunka során fajtaelőállítók komoly és eredményes lépéseket tesznek annak érdekében, hogy munkájuk révén vastagabb szárú, erősebb noduszú fajták és hibridek kerüljenek köztermesztésbe. A közeli jövőben talán elképzelhető, hogy a megdőlés problémája így szinte kiküszöbölhetővé válik.

 

4.5.4 Betegségek elleni védekezés

 

Az őszi búzában előforduló patogén szervezetek közt vírusok, baktériumok és gombák fordulnak elő. A vírusok közül a búza csíkos mozaik, a búza törpeség, az árpa csíkos mozaik, a rozsnok mozaik és az árpa sárga törpeség vírusa fertőzi. Kártételük korai fertőzésnél 20-40% is lehet, de általában nem éri el az őszi árpánál tapasztalható súlyos mértéket.

Az őszi búza legfontosabb betegségeit különböző gombafajok idézik elő, ugyanakkor megjegyzendő, hogy ma már a gombabetegségekkel szemben nagyfokú ellenálló képességet mutató fajták is jelen vannak a köztermesztésben. E kórokozók közül legismertebbek a többi termesztett gabonafélét is fertőző lisztharmat, szártőbetegségek, kalászfuzariózis, rozsda- és üszögbetegségek és a különféle levélfoltosságok.

A vetőmagcsávázás fontosságát már külön fejezetben ismerettettük. Ősszel, meleg időjárás esetén már korán fertőzhet a lisztharmat.

Szintén már ősszel megjelenhetnek, és egész tenyészidő folyamán előfordulnak a szártőbetegségek. Ennek a komplex betegségnek a kialakulásában egyrészt a torsgomba, a szártörőgomba, és különböző fuzárium és Rhizoctonia fajok vesznek részt. Károsításukként a gyökerek és szártő feketedik, rothad, foltosodik, eltörik.

Tavasszal a bokrosodást és szárba szökést követően az alsó leveleken tovább erősödik a lisztharmat fertőzés, és átterjed a felső levélszintekre. Ebben a fenofázisban javasolt ellene gombaölőszeres kezelést alkalmazni. Jelentős kártétele azonban a zászlós levél és a kalász fertőzésekor lép fel, fogékony fajtákon és járványos években elérheti a 25%-ot is.

A biotróf kórokozók csoportjának másik tagját a rozsdafélék adják. Jellemzőjük, hogy a fiatalabb növényi szöveteket kedvelik, így hamar megtámadják a termésképzésben legaktívabban részt vevő felső levélemeleteket. Évről évre jelentős kárt (akár 40 %) okoznak hazánkban. A levél bőrszövetének felszakításával fokozzák a gabona légzését, párologtatását. A levelek idő előtt elpusztulnak, a szemek megszorulnak, kényszerérés, súlyos termésveszteség lép fel. A feketerozsda elsősorban a szárat, a vörösrozsda a leveleket, a sárgarozsda pedig a leveleken kívül a pelyvaleveleket fertőzi. A feketerozsda kártétele napjainkban visszaszorult, fokozódott egyes évjáratokban a sárgarozsda, és dominánsnak tekinthető szinte az összes előforduló gombabetegség közül a vörösrozsda által okozott kártételből adódó termésveszteség. Általában meleg, párás, mérsékelten csapadékos évjáratban károsítanak. A kórokozók másik csoportját a nekrotróf kórokozók (pirenofóra, szeptória, fuzariózis) alkotják. A levélfoltosság- szindróma komplex betegség. A kialakuló tünetek, levélfoltosságok, rendkívül változatosak. Csapadékos évjáratban gyakoribbak. Akár 30%-ot is meghaladó termésveszteséget is okozhatnak.  A védekezésben kiemelkedő szerep jut a megfelelő agrotechnikának, melyet szükség esetén fungicides kezeléssel is ki kell egészítenünk.

Védekezés szempontjából elsődleges szempont a rezisztenciára való nemesítés, azaz az ellenálló fajták termesztése. Jelentősen csökkenti a fertőzési veszélyt az árvakelések irtása, a korai vetések mellőzése. Járványveszélyes időszakban fungicides állománykezelést kell végezni azol, strobilurin, SDHI-gátló hatóanyagokkal, vagy ezek gyári kombinációival.

 

A kalászszeptória a levél hálózatos elszáradása mellett a pelyvaleveleket is megfertőzheti, melyek fontos szerepet játszanak a szemek kialakulásában.

A fuzariózis a búza egyik legfontosabb betegsége. A mennyiségi kártételnél is fontosabb az a minőségi kár, amely a különböző Fusarium fajok által termelt toxinok miatt következik be (emésztőszervi, ivarszervi, idegrendszeri elváltozások). A vetőmaggal terjedő fuzárium fajok veszélyes kórokozóknak minősülnek. A betegség a búzanövény minden részén megjelenik (csírapusztulás, gyökérrothadás, „hópenész”, szártőbetegség). A korai fertőzések miatt kelésritkulás alakul ki. Jellemző tünet, hogy a kalászon belül az egyes kalászkákon vagy a kalász nagy részén fehéres-rózsaszín micéliumszövedék jelenik meg. A fertőzött kalászrészek kivilágosodnak, a szemek ráncosodnak, csírázóképességük jelentősen csökken, a kalászok kisebbek az egészségesnél.

A betegséget okozó polifág kórokozók gyengültségi paraziták, életük jelentős részén szaprofitonok. Fennmaradásuk a fertőzött tarló- és szármaradványokon, talajban vagy a vetőmag felületén történik. Kalászfuzariózis akkor várható, ha a kalászhányás és a virágzás időszakában csapadékos, nedves, viszonylag hűvös időjárás uralkodik. A betegség kialakulását elősegíti a részleges monokultúra, a búza-kukorica vetésváltás, az egyoldalú N- műtrágyázás. A legfontosabb védekezés az agrotechnikai fegyelem betartása. Kalászfuzáriózis elleni védekezésre a legalább két azol hatóanyagot tartalmazó gombaölőszerek alkalmazása javasolt.

Az üszöggombák a búza generatív szerveit betegítik meg. A virágfertőző porüszög esetében a fertőzött kalászból csak a kalászorsó marad ép, a kalász többi része elporlik. A kőüszög csírafertőző, a búzaszem felületén található spórái kicsírázva a csírázó búzaszem hajtásába hatolnak be. A kőüszöggombák fertőzése nyomán a búzaszemek helyén üszögpuffancsok keletkeznek, a törpeüszög a szár rövidülését is előidézi. Ellenük való védekezést a vetőmagcsávázás jelenti.

Kis fertőzési nyomásnál, a betegségek későbbi megjelenésénél, ellenálló fajta termesztésénél, visszafogott tápanyagellátás mellett, illetve kevésbé hajlamosító időjárás esetén helyes szerválasztással egyetlen jól időzített védekezés is megbízható védelmet ad. Ilyenkor a védekezés ideje a kalászhányás-virágzás időszaka.

Intenzív technológiánál, betegségekre fogékonyabb fajtánál, párás, csapadékos időjárás esetén, vagy nagyobb biztonságot és mennyiséget célként kitűzve mindenképpen fontos, hogy a növény a folyamatos fertőzéssel szemben folyamatosan védve legyen. Ilyenkor 2 kezelést alkalmazunk: első kezelést bokrosodás-egynóduszos állapot és a zászlóslevél megjelenése között, a másodikat pedig kalászhányás-virágzás kezdete időszakban. 3 kezeléses technológia esetén bokrosodás, zászlós levél és virágzás stádiumában juttatjuk ki a fungicideket.

 

4.5.5. Állati kártevők elleni védelem

 

A kártevők elleni védekezés szempontjából is alapvető fontosságú az agrotechnikai műveletek okszerű használata. Az optimális vetési sorrend betartásával a búzafonálféreg, gabonafutrinka, gabonalegyek, szalmadarázs, szipolyok kártétele előzhető meg, a friss gyeptörés utáni vetés mellőzésével a pajorok, drótférgek kártétele kerülhető el, míg az árvakelések megszüntetésével a gabonafutrinkák életterét csökkentjük.

A kártevők elleni védekezés már az őszi búza vetése előtt elkezdődik. Ekkor végezzük az őszi kártevők felmérését, térfogati kvadrát vagy a búzacsomó-csalogatós módszerrel. Ilyenkor a cserebogár és szipoly pajorok, illetve a pattanóbogár lárvák, (drótférgek) felvételezésére kerül sor.

Vetés után tovább károsíthatnak a fentiekben említett lárvák, melyek a gyökér rágásával veszélyeztetik az állományt. A vetési bagolylepke valódi hernyója a leveleket tövig lerágja. Károsítása foltszerűen jelentkezik. Szívesen telepszik be az ősz folyamán az új vetésekbe a mezei pocok. Kártétele főleg hosszú, száraz ősszel, csapadékszegény tél után jelentős. A monokultúrás termesztés közismert kártevője a gabonafutrinka lárvája, a „csócsárló”, mely a leveleket és a növényt teljesen lerágják. A lárvák a növények mellett aknákat készítenek, amelyekbe a leveleket behúzzák. Rovarölőszeres csávázással mérsékelhető a kártételük.

A bokrosodás idején már megjelennek a búzalegyek (őszi és tavaszi fekete búzalégy, ugarlégy) és a gabonalegyek (fritlégy, csíkoshátű búzalégy, vastagcombú búzalégy). Ezen kártevők az őszi búza állandó kísérői, de károsításuk esetleges. Ellenük még petézésük előtt, állománykezeléssel védekezhetünk. Kártételük következtében a hajtás kezdetben sárgul, majd elhal, súlyos esetben egész táblarészek is kipusztulhatnak.

Szárba indulástól kalászhányásig terjedő időszakban a levéltetvek (gabona-levéltetű, zöld gabona- levéltetű, zselnicemeggy–levéltetű, orosz búza levéltetű) felszaporodása jelentős. Szívogatásuk elsősorban növénytorzulást, növekedésbeni lemaradást, a termésben másodlagosan minőségi károsodást okoz. Ellenük való vegyszeres védekezést általában a vetésfehérítő bogár lárvája elleni védekezéssel együtt végezzük el. Vírusterjesztésük miatt vetőmag-előállításban a levéltetvek elleni védelem elengedhetetlen.

A tavasszal előjövő vetésfehérítő bogarak (veresnyakú- árpabogár, zabbogár, kéknyakú- árpabogár, búzabogár) fokozatosan települnek be. Az imágók május folyamán érési táplálkozást folytatnak, a levéllemezt rágják. A súlyosabb kártételt az „árpacsigának” is nevezett lárváik okozzák, melyek a levéllemez hámozásával foltszerűen, jellegzetes „vetésfehérítés” tünetet okoznak. Védekezés hiányában néhány nap alatt szinte „tarrágást” okozhatnak. Védekezésre a piretroid készítmények megfelelően hatásosak.

A közönséges szalmadarázs lárvája kártételének következtében a fertőzött gabonaszár, melyben rág fejlődésben visszamarad, sárgul, aratás előtt eltörik.

A gabonapoloskák tavasztól betakarításig előfordulnak a kalászosokban. Szívogatásuk a növény fejlettségétől függően különböző lehet. Legjelentősebb a kalászhányástól viaszérésig terjedő időszak. A poloskalárvák és imágók a hasban lévő kalászokat megszúrják, a szúrás feletti rész elszárad, kifehéredik, kialakul a "zászlós kalász". A tejes érésben lévő szemeket megszúrja, léha, "ocsúszemek " keletkeznek. A viaszérésben lévő szemeket is károsítja, a szúrás helyén fekete pont látható, csökken a búzaszem sikértartalma és a csírázó képessége. Minőségi kárt okoz. A gabonaszipolyokhoz hasonlóan aratás idejére fordulnak elő tömegesen, a legkésőbben beérő táblákon okozva jelentős kártételt. A vetésfehérítő bogarak lárvái ellen alkalmazható kontakt készítményekkel védekezünk ellenük.

A gabonaszipolyok főleg virágzás időszakában jelennek meg. Az érésben lévő szemeket fogyasztják. Viaszérést követően inkább csak kirugdalják a szemeket, a kalászt „borzassá” teszik. Tömeges fellépésükkel foltszerűen jelentkező, nagymértékű kárt okozhatnak.

A mezei kabócák szívogatásukkal, tömeges előfordulásukkor a búza „fehéredését” okozzák. Főképpen a fiatal növények sínylik meg a kártételt, de jól ismert a kalászoláskor vagy tejes érés idején okozott kártételük is. Ilyenkor a búza fejlődésében lelassul, a kalász hasban marad. Súlyosabb kimenetelű kártételük a mikoplazmák és vírusok terjesztése.

A kalászkárosítók körében ismertek a tripszek (búzatripsz, gabonatripsz) is. A kalász szintén hasban marad, a képződő szemek károsodnak. Az érésben lévő szemeket a pelyvalevelek alatt csoportosan szívogatják. Előfordulásukkor a kalász kifehéredik, borzassá válik. Az okozott kár a gabonaszemek súlyának, beltartalmi értékének és csírázóképességének csökkenésében jelentkezik. A levéltetvek ebben az időszakban már a kalászra is felhúzódnak, ellenük való védekezés vetőmagtermesztésben indokolt.

A rágcsálók közül az ürge a kalászt lerágja, telelőhelyére viszi. A hörcsög a gabonát letapossa, a kalászokat szétrágja. A mezei pocok az érőfélben lévő kalászokat lerágja, kalász nélküli rövid gabonaszárak maradnak meg, a földön kalászcsonkok láthatók.

Összességében elmondható, hogy rovarölőszeres kezelést ősszel szükség esetén gabonafutrinka lárva ellen; a zászlós levél állapotban vetésfehérítő bogár, gabona poloskák, levéltetvek ellen; éréskor pedig gabonaszipolyok és mezei poloskák ellen alkalmazunk.

 

 
5. Betakarítás és tárolás


5.1 Betakarítás idejének megválasztása
Az őszi búza betakarítását a teljes érés elején kezdjük, amikor a szem víztartalma 16 % körül van. Kombájnokkal ennél nagyobb víztartalmú szem is aratható, de akkor mesterséges szárítás szükséges. Nedvességtartalom különösen száraz időjárás esetén napról napra rohamosan csökken. A jobb malmi és sütőipari minőséget adó búzafajták, táblák megfelelő időpontban történő betakarítására különös figyelmet szenteljünk, ugyanis a sütőipari minőséget döntően befolyásolja az aratás ideje és az érés alatt lehullott csapadék mennyisége.
 
5.2 Kombájncsoportok irányítása
A gyors és zökkenőmentes aratás lebonyolítás nemcsak a jó tulajdonságú fajták, a megfelelő gépkapacitás és tárolóhely függvénye, hanem komolyan átgondolt üzem- és munkaszervezési munkát is kíván a gazdaság vezetésétől. Ezért a betakarítás előtt a tennivalókat a felelősök megnevezésével aratási munkaprogramban rögzíteni kell.
Munkakezdéskor minden kombájn után ellenőrizni kell a szemveszteség mértékét, gondoskodni kell az aratás és szemszállítás alapbizonylatainak pontos kitöltéséről. Műszaki probléma esetén azonnal intézkedni kell a hiba elhárításáról.
A betakarított búzát a kombájnoktól a betárolás helyszínéig gondosan megtisztított, ponyvával fedett szállítójárművel szabad beszállítani.
 
5.3 Szárítás, tisztítás
A termények tisztításának szárításának elsődleges célja a hosszabb ideig tartó veszteségmentes tároláslehetőségének megteremtése.
Szárításon azt a műveletet értjük, amellyel a szárítandó anyagokból eltávolítjuk a felesleges nedvességet, és ezáltal alkalmassá tesszük a terményt a minimális veszteséggel megoldható tartós tárolásra vagy feldolgozásra.
A búza szabvány szerinti nedvességtartalma 14,5%. Aratás elején, csapadékos időjáráskor, ha a betakarított búza nedvessége meghaladja a 14,5% nedvességtartalmat szárítani kell. Szárításkor figyelni kell a szárítási hőmérséklet betartására, nehogy a szemek beltartalmilag károsodjanak. A szárítási hőmérséklet árubúzánál nem haladhatja meg a 60-80 ^oC, vetőbúzánál a 40 ^oC.
 
5.4 Tárolás
A megfelelő időben betakarított, az előírásoknak megfelelő tisztított és kezelt termény a helyesen megválasztott feltételek mellett elvileg hosszú ideig problémamentesen tárolható. Ezt az ideális állapotot kell a lehetőségek szerint a tárolás időszaka alatt biztosítani. A biztonságos tárolás döntően a tárolt gabona hőmérsékletétől, tisztaságától és nedvességtartalmától, valamint a törtszem tartalmától függ.
A gabonafélék betakarítási idejére az érés végbemegy, az asszimilációs folyamatok befejeződnek, de a szántóföldi mikroorganizmusok mindenkori jelenléte, a betakarítás alatti szemsérülés, a learatott, vagy szárított gabona szemnedvesség-tartalma, a szemhalmazzal később egyensúlyba jutó levegő páratartalma és hőmérséklete együttesen befolyásolják az adott gabonatétel eltarthatóságát. A learatott gabonaszem a tárolóban is élő anyagként lélegzik, ami azt jelenti, hogy a tárolt gabonahalmaz nedvességtartalma és hőmérséklete a körülményektől függő mértékben növekszik. Ez a folyamat a tárolt gabona szellőztetésével, a gabonatárolás alatti kezelésével befolyásolható. Ezen folyamatok elősegítik a raktári kártevők életfeltételeit.
A betakarított termést szárítás és raktározás előtt tisztítani kell, ki kell takarítani, majd fertőtleníteni a rendelkezésre álló raktárakat betárolás előtt. A magtáraknak jól zárhatóknak kell lenni, rágcsálok, madarak bejutását meg kell akadályozni. A magtárban tárolt terménynek faj és lehetőség szerint fajtaazonosnak kell lenni. A tárolás során a termények hőmérsékletét folyamatosan ellenőrizni kell.
A kereskedelmi forgalomba kerülő mezőgazdasági árualapoknak raktári kártevőktől mentesnek kell lenniük. Az ellenük való védekezés első lépése mindenképpen a rend, a raktárak és környezetük minél nagyobb mértékű tisztasága, a fertőzött tételek megsemmisítése, izolálása. A falazat repedései a kereszttartók felszíne, oszlopok környéke mind ideális búvóhely a károsítók számára. Raktár fertőtlenítés folyamata során ezeket a helyeket különös figyelemmel kísérjük. A fertőtlenítésre több megoldás is létezik; legegyszerűbben permetezéssel oldható meg, de silók esetén csak a gázosítás kivitelezhető. A kártevők közös tulajdonsága, hogy a raktározott terménnyel táplálkoznak, jelenlétükkel, táplálkozásukkal, végtermékükkel azt szennyezik, minőségét rontják, a betárolt árut forgalomképtelenné teszik.
A betárolt őszi búzában gyakran előfordul a gabonazsizsik, melyre jellemző a relatíve kicsi oxigénigény, ezért gyakoriak a nagyobb terményhalmok belsejében is.
A létező valamennyi mezőgazdasági terményen, őrleményeken, tápokon egyaránt jól megélnek a lisztbogár fajok. A 3-6 nemzedékes fajok jól repülnek, emiatt terménygázosítás után a gyors visszafertőződés megakadályozása céljából mindenképpen permetezéssel, vagy ködöléssel kell a gáztéren kívüli raktárrészeket fertőtleníteni. A kis lisztbogár esetében elszigetelten hazánkban is megjelentek a foszforhidrogén – toleráns populációk.
Szerencsére a raktári molyok a gázosító szerek iránt nagyon érzékenyek. Búzában az aszalványmoly és a raktári gabonamoly fordul elő.
Szabad szemmel nem vagy csak szélsőségesen nagy egyedszámban észlelhetők a raktári atkák (lisztatka, szecskaatka), jelenlétük azonban épp oly káros: a termény csírázóképessége jelentősen romlik, az ebből készült liszt minőségéből sokat veszít.
Manapság elterjedt technológia, hogy a tisztított raktárt gázosodó vegyszerrel felületkezelik, majd a betárolás során a gabonához tartamhatással is rendelkező piretroid készítményt adunk. A tárolt termény újrafertőződésekor gázmesteri beavatkozás szükséges.

5.5 Búzaszalma betakarítása
Búza betakarításakor a szalma illetve a szár, azaz a melléktermék betakarítása is munkaigényes külön feladatot jelent. A korszerű fajták következtében a szemtermés tömegéhez viszonyítva a betakarítható szalma mennyisége az utóbbi időben jelentősen lecsökkent, búzánál 1:0,7-0,8, tavaszi árpánál 1:0,5-0,6 aránnyal célszerű számolni.
A búza betakarítását rögtön kövesse a szalma betakarítása. A szalma betakarításakor ma már a bálázás a legelterjedtebb. A nagybálakészítés gyorsabb és gazdaságosabb, de a bálák mozgatásához, kazlazásához speciális rakodó- és szállítóeszközök szükségesek. A kisméretű hasábbálák kézzel is mozgathatók. Kisebb gazdaságokban, farmokon várható lesz ennek a módszernek az ismételt térhódítása. A közepes és nagyobb állatlétszámmal és területtel rendelkező vállalkozások az állandó- vagy változókamrás bálázókat használhatják gazdaságosan.
A szalma tüzelésű erőművek elterjedésével a szalmának mint energetikai alapanyagnak is egyre nagyobb jelentősége lehet.
 
6. Az őszi búza minősítés fontosabb paraméterei:
Nedvességtartalom: Meghatározott körülmények között végzett szárítás után megállapított tömegveszteség százalékban.
Nyersfehérje tartalom: A Khejdal-módszerrel meghatározott összes nitrogén tartalom 5,7-es szorzóval figyelembe vett, száraz anyagra számított, százalékában kifejezett értéke.
Nedves sikér mennyisége: a búzaőrleményből készült tésztából meghatározott körülmények között kimosott, főleg vízben nem oldódó, de hidratáló fehérjékből álló képlékeny, rugalmas anyag összessége százalékos értékben kifejezve.
Hektoliter tömeg: 100 liter búza kilogrammban kifejezett tömege.
Esésszám: az a másodpercben kifejezett érték, amelyet a Hagberg-Perten – féle készüléken mérve kapunk.
Szedimentációs érték: a búzából meghatározott feltételek mellett előállított lisztből, tejsavas oldatban keletkező üledéknek milliliterben kifejezett térfogata.
Farinográfos vagy valorigráfos érték: A búzaörleményből farinográfban vagy valorigráfban sós vízzel dagasztott, 500-as értéket elérő tészta konzisztencia-görbéjéből leolvasható értékek.
Alveográfos érték: A búzaőrleményből adott módon készített tésztából gázbefújással tésztacellát készítünk. Az értékek a folyamat során rögzített konzisztenciagörbéből olvashatóak le, illetve származtathatóak.
Extenzográfos érték: A búzaőrleményből adott módon készített tésztát az extenzográfban meghatározott körülmények között szakításig nyújtjuk. Az értékek a folyamat során rögzített nyújtási görbéből olvashatóak le illetve származtathatóak.


   
 
 
A kiadvány elkészítéséhez felhasznált irodalom:

• KITE: BÚZATERMELÉSI TECHNOLÓGIA (1993)
• KITE: JSP ŐSZI BÚZA TERMESZTÉS TECHNOLÓGIAI KÉZIKÖNYV
• BEDŐ Z.: A PANNON MINŐSÉGŰ BÚZA NEMESÍTÉSE ÉS TERMESZTÉSE
• BEDŐ Z.: A VETŐMAG SZÜLETÉSE
• ANTAL J.: NÖVÉNYTERMESZTŐK ZSEBKÖNYVE
• HORVÁTH J.: A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK BETEGSÉGEI
• BOCZ E.: SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS
• IVÁNY K.: NÖVÉNYTERMESZTÉS
• GLITS M. HORVÁTH J. KUROLI G. PETRÓCZI I.: NÖVÉNYVÉDELEM
• CHEMINOVA: KALÁSZOSOK NÖVÉNYVÉDELMI ÉS TÁPANYAGUTÁNPÓTLÁSI TECHNOLÓGIÁJA
• WEISZ M.: A BÚZATERMESZTÉS JÖVEDELMI HELYZETE
• KÁDÁR A: VEGYSZERES GYOMIRTÁS ÉS TERMÉSSZABÁLYOZÁS

 

   

          1.Bevezetés                                                                                                                        3. oldal

1. A búza elterjedése, jelentősége                                                                                     4. oldal

2. Termesztés feltételei                                                                                             5. oldal

   1. Éghajlati tényezők                                                                                                  5. oldal

   2. Talajtani tényezők                                                                                                   6. oldal

3. Elővetemény                                                                                                                 7. oldal

4. Búza termesztés termesztéstechnikai műveletei                                           8. oldal

   1.  Tápanyag és trágyázás                                                                                           8. oldal

   2.  Talajelőkészítés                                                                                                      10. oldal

   3.  Vetés                                                                                                                          11. oldal

   4.  Növényápolás                                                                                                         12. oldal

   5.  Növényvédelem                                                                                                     13. oldal

5. Betakarítás és tárolás                                                                                                19. oldal

                  5.1 Betakarítás idejének megválasztása                                                                         19. oldal
                  5.2 Kombájncsoportok irányítása                                                                                  20. oldal
                  5.3 Szárítás, tisztítás                                                                                                         20. oldal
                  5.4 Tárolás                                                                                                                          20. oldal
                  5.5 Búzaszalma betakarítás                                                                                             21. oldal

6.  Búzaminősítés fontosabb paraméterei                                                              22. oldal